9. fejezet

Sziasztok! :)

Kicsit későn, de meghoztam a 9. fejezetet. Nem ez lett a legjobb fejezet, amit írtam, de fáradt vagyok, nézzétek el nekem :/ Azért remélem egy-két komit hagytok!
Jó olvasást :)

~E

~ Jessica Ryan ~

Estefelé elhúztam otthonról, mivel állt a bál. Jake-nek vissza kell menni, Britt pedig ki van akadva Harry miatt.

Visszamentem az elhagyatott helyre, és a srácokat ismét ott leltem.

- Jessica! - állt fel Brian, majd odatántorgott hozzám és megölelt. A piától bűzlött, de nem zavart, én is inni akartam. - Hiányoztál, baby - csókolt meg. Mivel teljesen váratlanul ért, nem csókoltam vissza, mire megharapta az alsó ajkamat.

- Jess, te is jössz ma bulizni Hope-hoz? - kérdezte Josh.

- Öm... nincs semmi dolgom, szóval ja - vontam meg a vállamat. A srácok feltápászkodtak, a lányok megigazították magukon a ruháikat, amik kicsit szét voltak szaggatva, majd elmentünk Hope-hoz.

A lakás kicsi volt, a nappaliba épphogy befértünk. Leültünk a barna kanapéra, amíg Hope hozott piát és cigit. Mindenkinek adott egy-egy slukkot, meggyújtottam, s egy nagyot beleszívtam. Már nyugodtabban fújtam ki a füstöt, s Brian a kezembe nyomott egy üveg vodkát. Gondolkodás nélkül beleittam, majd tovább adtam.

- Egy kis zene? - mosolygott Hope, majd felállt, bekapcsolta a zenét, és lassan táncolni kezdett.

- Ez az, nyomjad! - dőlt hátra a kanapén Tom, és az ajkába harapva nézte Hope-ot.

- Te is táncolsz, baby? - súgta a fülembe Brian, majd megcsókolta a nyakamat. Kicsit felkuncogtam, és becsuktam a szemem.

- Szeretnéd? - mosolyogtam, majd újra hozzám került az üveg alkohol.

- Uhum - szívta meg egy kicsit a bőrömet. Beleittam az üvegbe, majd felálltam és Hope-hoz simulva táncolni kezdtem. A fiúk a nyálukat csorgatva néztek minket, ami őszintén szólva jól esett, és addig se gondoltam Louis-ra.

- Mi lenne, ha üvegeznénk? - csillant fel Josh szeme. - De csak merni lehet!

- Király! - egyeztünk bele mindannyian, megittuk a vodkát, majd körbeültünk. Brian pörgetett először, és természetesen az üveg szája rám mutatott.

- Vedd le a pólódat - mosolygott kajánul Brian. Megvontam a vállam, és szégyenlősködés nélkül levettem.

- Huhú, nem tudtam, hogy ilyen bevállalós vagy! - nézett rajtam végig Tom.

- Hát most már tudod - pörgettem, és Hope-ra mutatott.

- Majd én mondok! - pattant föl Sam. - Táncoljatok megint úgy Jessica-val, de te is vedd le a pólódat!

- Okés - kapta le magáról az említett ruhadarabot, majd felálltunk és közel egymáshoz táncolni kezdtünk. Észre sem vettem, hogy mikor, de Brian mögém került. Megfogta a derekamat, és csókolgatni kezdte a nyakamat.

- Hm - hajtottam hátra a fejemet. Már kezdtünk belejönni, amikor megszólalt a telefonom. - Ah, Istenem - vettem elő, majd felvettem. - Mondjad!

- Hol vagy? - hallottam Britt hangját.

- Hope-nál.

Brian elkezdte lehúzni a karjaimon a melltartó pántját, mire kicsit felkuncogtam.

- Gyere haza, Jessica. Most!

- Ah, nem akarok!

- Nem érdekel, mindjárt éjfél van - mondta mérgesen. Felsóhajtottam, megforgattam a szememet, majd kinyomtam a telefont.

- Mennem kell - húztam vissza a melltartóm pántját, majd felvettem a pólómat.

- Nee, ne menj még, cica - húzott magához Brian, majd megcsókolt.

- Mm.. - toltam el egy kicsit magamtól. - Holnap találkozunk, jó?

- Ígéred? - nézett a szemembe.

- Ígérem - adtam neki egy puszit, majd elköszöntem a többiektől, és elindultam haza. Vagy legalábbis reméltem, hogy haza, mert azon a környéken még nem nagyon jártam. A sötétben kóboroltam egyedül, és valami forgalmasabb utcát kerestem. Az is megnehezítette a helyzetemet, hogy már nem voltam józan, és tántorogva mentem a járdán.

Egy közeledő alakot láttam a sötétben, de mégis olyan ismerős volt a járása. Nem nagyon foglalkoztam vele, de mikor elmentem mellette, véletlenül beleütköztem.

- Jessica? - nézett rám, és a halvány utcai fény megvilágította az arcát. Louis volt az.

- Csoda, hogy emlékszel a nevemre - mentem tovább, de megfogta a karomat.

- Te részeg vagy?

- És ha igen? Ahhoz sincs semmi közöd - rángattam ki a karomat az övéből, és elindultam.

- Ilyen állapotban nem mászkálhatsz az utcán egyedül, hazakísérlek - jött mellettem.

- Nem kell a segítséged - siettem.

- Jessica, most mi bajod van?! - állított meg, és szembe fordított magával.

- Szerinted?! - néztem rá. A szeme csillogott, és egyszerűen nem tudtam rá haragudni, de mégis muszáj volt úgy tennem.

- Sajnálom, már mondtam - simította végig a karomat.

- Ne érj hozzám - húztam el a kezemet, pedig hihetetlenül jól esett az érintése.

- Most ezt fogod csinálni? Miért olyan nagy dolog? - fogta meg kétoldalt az arcomat, és a szemembe nézett. A szívem gyorsan vert, és egy mély levegőt vettem.

- Megmondtam, hogy ne érj hozzám! - kiabáltam inkább a feszültségtől, ami bennem volt, mintsem a haragtól.

- Ne kiabálj velem, csak segíteni akarok! - emelte fel ő is a hangját.

- De nem akarom, hogy segíts! Hagyj csak itt úgy, mint akkor! - üvöltöttem teli torokból, mire a kezemet lefogva nyomott az elhagyott ház falának. A teste teljesen az enyémhez simult, s a szemembe nézett.

- Nyugodj meg, jó? - beszélt halkabban, s ajkaira pillantva nyeltem egy nagyot. - Most szépen hazaviszlek.

- Nem akarok hazamenni - súgtam. - Itt akarod maradni veled.

Gondolkodás nélkül mondtam ki a szavakat, talán az alkohol, talán Louis közelsége miatt.

- Csókolj meg - kértem határozottan.

- Nem. Nem akarom, hogy újra csalódj bennem - suttogott. - Tudom, hogy mit érzel, de ez nem kölcsönös. Sajnálom.

Vettem egy mély levegőt, s becsukva a szememet szívtam be az illatát.

- Én akkor is szeretlek - mondtam halkan. Elengedte a karomat, majd ellépett tőlem.

- Akkor hazakísérhetlek? - nézett rám, mire halványan bólintottam.

Elindultunk, és végig csöndben mentünk egymás mellett. Én nem mertem megszólalni, neki pedig nem volt mondanivalója hozzám.
Már majdnem megérkeztünk, amikor megálltam. Megfordulva értetlenül nézett, rám, mire összeszedtem minden bátorságomat. Odaléptem hozzá, és megcsókoltam. Nem bírtam már magammal, muszáj volt megtennem.
- Héj! - tolt el magától. - Normális vagy?! A nyílt utcán, itt bárki megláthat! - túrt idegesen a hajába. - Te jó ég, holnapra ezzel lesz tele az újság és az internet!
- Sajnálom, de már nem bírtam...
- Nem bírtad? - förmedt rám. - Tudod te, mekkora botrány lesz ebből? Újságírók fognak téged zaklatni, a rajongókról meg ne is beszéljünk!
Mereven álltam a járda közepén, és az idegesen járkáló Louis-t néztem.
- De nincs itt senki az éjszaka közepén - szólaltam meg remegő hangon.
- Ezek mindenhol ott vannak, érted? Hemzsegnek. Na jó, inkább menjünk - indult el, én pedig lassan utána, s hamarosan megérkeztünk.
- Tényleg sajnálom - néztem rá.
- Most már mindegy. Jó éjszakát - ment be a kapun. Sóhajtottam egy nagyot, majd én is bementem a házba.