21. fejezet

Sziasztok! :)

Meghoztam egy újabb - elég rövid - fejezetet. Hamarosan év vége, és ezerrel kell tanulnom, de a nyáron már hosszabb részeket tudok írni! Remélem ennek ellenére elnyeri tetszéseteket. Jó olvasást! :)

~E

~ Jessica Ryan ~

Összekuporodva ültem a nappaliban. Az agyam végig Louis történetén kattogott, és azon, amit utána mondott. Szeret engem. Szeret és félt. Ez jó vagy rossz? Alap esetben jó lenne, de így kikészít a várakozás, hogy hogyan dönt.

A telefonom mellettem pittyegett, miszerint üzenetem jött. Feloldottam, és láttam, hogy Brian küldött egy képet. Egy képet rólam, ahogy az ágyán fekszek fehérneműben, és mellé egy szöveget.

Csini voltál, és ne feledd, a mi kapcsolatunknak még nincs vége ;)

Nem nagyon érdekelt ez a dolog, így válasz nélkül hagytam és az órára pillantottam. Egy óra telt el azóta, hogy Louis elment. Egy órája gubbasztottam egy helyben, és nem történt semmi.

Hirtelen ötlettől vezérelve magamra kaptam a pulcsimat és a cipőmet, és átmentem a fiúkhoz. Bekopogtam és nem sokkal később Liam nyitott ajtót.

- Szia. Louis-t keresed?

- Szia, aha. Itt van?

- Pár perce ment el, ha jól értettem a temetőbe. De fogalmam sincs, hogy miért.

- Jó, értem. Köszi!

Utam egyenesen a temetőhöz vezetett. Hűvös volt és kísérteties csend. A lágy szellő fújta a hajamat, szememmel Louis-t kerestem. Egy sír mellett guggolt, gondolom az a lány fekszik ott, akiről mesélt.

Lassan odamentem mögé.

- Emily, kérlek, ne haragudj. Te voltál a legcsodálatosabb dolog az életemben, és nem vigyáztam rád eléggé - hangja rekedt volt és halk. - Sajnálom, hogy nem búcsúztam el tőled, de egyszerűen nem akartam felfogni, hogy elmentél. - Pár perc csend. - Hoztam neked virágot. Tudom, hogy a rózsa a kedvenced - tette le. - Köszönöm, hogy voltál nekem. A szívemben mindig ott maradsz - csuklott meg a hangja, majd egy mély lélegzetvétel után felállt.

- Jól vagy? - súgtam. Rám nézett, majd újra a sírra.

- Igen - lépett egyet hátrébb. - Öm.. elmegyünk valahova? Beszélnünk kellene.

- Rendben - bólintottam.

Lementünk a Temze partjára sétálni.

- Harry-ékról tudsz valamit? - kérdezte, bár tudtam, hogy nem ez a fő téma, amiről beszélni akar.

- Semmit. Brittany-val beszéltem, de csak pár percig. Azt mondta, ha hazaér, mindent elmond. Szerinted most együtt vannak?

- Én nem tudom - rugdosta a kavicsokat. - De öm... velünk mi lesz?

Furcsálltam, hogy ezt a kérdést pont ő tette föl, amikor én vártam arra, hogy ő mit akar.

- Te mit szeretnél? - néztem rá. Végignézett rajtam, majd a földre és maga elé, a kezét a zsebébe tette.

- Fogalmam sincs - rázta meg kicsit a fejét. - Teljesen össze vagyok zavarodva.

- Összezavarodva?

- Igen. Az agyam és a szívem egymás ellen szól. Az agyam azt mondja, hogy ne legyek veled, mert csak szenvednél, de szívem szerint soha nem engednélek el.

- Nekem az agyam is és a szívem is azt súgja, hogy nagyon, de nagyon szeretlek - néztem rá. Megálltunk a folyó szélénél, Louis a távolba tekintett.

- Emily-t már elveszítettem, nem akarlak téged is.

- Nem fogsz.

Lassan a szemembe nézett. Átölelte a derekamat, én a nyakát és a homlokát az enyémnek döntötte.

- Meg foglak védeni. Megvédelek mindentől, ígérem!

- Ezt most azt jelenti, hogy...

- Azt - vágott a szavamba mosolyogva. - Szeretlek és veled akarok lenni.

Láttam rajta, hogy nem teljesen boldog, gondolom Emily miatt, de meg is értem.

Ajkait az enyémnek tapasztotta és szenvedélyesen csókolt meg. Az a csók volt életem legjobb csókja, minden Louis iránti érzelmemet beleadtam, és ahogy éreztem, ő is.

Sok kis puszit adott az arcomra, majd szorosan magához ölelt. Arcomat a vállába fúrtam, míg ő óvatosan simogatta a hátamat.

- Gyere, menjünk - súgta, majd összekulcsolta az ujjainkat. Rám mosolygott és elindultunk.

- Ez meg mi a franc? - mutatott Zayn az összekulcsolt kezünkre, mikor bementünk a házba.

- Összejöttünk, mi ezzel a baj? - vont vállat Louis.

- Az, hogy rajongókkal nem jöhetnél össze!

- Jess már rég nem csak rajongó, Zayn! Szeretem őt.

Zayn összeráncolta a szemöldökét, rám nézett, majd újra Louis-ra.

- És ha megint az történik...?

- Nem fog! Megvédem őt. Gyere, Jessica - húzott fel a szobájába, majd becsukta utánunk az ajtót. - Senki és semmi nem választhat szét minket - súgta, miközben megsimította az arcomat. - Szeretlek.

- Én is szeretlek - mosolyogtam, s lágyan megcsókolt.