19. fejezet

Sziasztok! :)

Meghoztam az újabb fejezetet. Remélem tetszeni fog és hagytok pár komit! Jó olvasást! :)

~E

~ Jessica Ryan ~

Reggel arra ébredtem, hogy valaki kis puszikat ad az arcomra. Az a valaki Brian volt.

- Jó reggelt - láttam meg vigyorgó képét, amikor kinyitottam a szemem. Fáradtan a másik oldalamra fordultam, és a fejemre húztam a takarót.

- Hagyj most - morogtam. - Fáj a fejem.

- A tegnap este után nem csodálom - terpeszkedett fölém. - Ugye azért valamire emlékszel?

- A-a. Semmire - néztem rá hunyorítva, mert a szememet bántotta a napfény, ami az ablakon át beszűrődött.

- Akkor majd felelevenítem - csókolta meg a nyakamat. - Mondtál pár dolgot nekem - súgta a fülembe. - Azt mondtad, senkit se kívántál még ennyire, mint engem.

Szemeim kikerekedtek, próbáltam visszaemlékezni, de nem ment. Minden kiesett. Az az utolsó emlékem, hogy idejövünk és leülünk inni.

- Azt is mondtad, hogy sosem akarsz elengedni - harapta meg a fülcimpámat.

- Én ezekre nem emlékszem - tettem a kezemet a mellkasára, hogy letoljam magamról. - Most hazamegyek.

Halkan felnevetett.

- Nem mész sehova, angyalom. Most már a barátnőm vagy.

- Miről beszélsz? - néztem rá értetlenül.

- Tegnap beleegyeztél. Te és én most már egy pár vagyunk.

- Azt felejtsd el - vettem magamon erőt és lelöktem magamról, majd elkezdtem összeszedni a ruháimat.

- Most miért? Jók vagyunk együtt - könyökölt az ágyon és mosolyogva nézte, ahogy öltözök.

- De ez nem komoly. Csak... csak egy kaland - vettem fel a pólómat, majd megkerestem a telefonomat és megnéztem, hívott-e már Brittany. De nem, nem keresett.

- Biztos? Mert rám bármikor számíthatsz, ha az a gyerek megint kidob.

- Brian, csak barátok vagyunk - néztem rá. - És most megyek - rohantam ki a házból és hazafelé vettem az irányt. Út közben lekapott pár fotós, de nem nagyon foglalkoztam velük, ahogyan a rajongókkal sem, akik mutogattak rám. Csak egyenesen rohantam haza.

Az előszobában levettem a cipőmet, majd körbenéztem a házban, hogy Brittany hazaért-e már. Nem bírtam tovább várni, elővettem a telefonomat és felhívtam. Idegesen babráltam a hajammal, mikor végre felvette.

- Brittany! Az ég szerelmére, jól vagy? És egyáltalán hol vagy?

- Öm... A lényeg, hogy nincs semmi bajom.

- Jó, de mikor jössz haza?

- Még nem tudom.

- De most komolyan, hol vagy? - ültem le a kanapéra és keresztbe tettem a lábamat.

- Nem telefontéma, majd ha találkozunk, elmondom.

- Ahj... - sóhajtottam. - Legalább tudom, hogy jól vagy.

- És veled mi van?

- Hosszú... majd ha hazajössz, bőven lesz miről beszélgetnünk. Csak kérlek, hogy ne maradj túl sokáig.

- Ígérem - mondta egy kis hezitálás után. - Akkor majd találkozunk, szia.

- Szia! - tettem le. Megkönnyebbültem, hogy tudtam, ő legalább jól van.

Felmentem a szobámba, kivettem egy tiszta ruhát, majd átcammogtam a fürdőbe. Felkötöttem a hajamat, lemostam magamról a sminket, majd mikor a tükörbe néztem, a szemeim kikerekedtek. Egy hatalmas seb volt a nyakamon. Végighúztam rajta az ujjamat és felszisszentem. Brian megjelölt! De miért nem emlékszem semmire? Ennyire még sose voltam kiütve.

Miután lezuhanyoztam, hallottam, hogy valaki dörömböl az ajtón.

- Megyek már! - kiabáltam. Az illető elég türelmetlennek hangzott, így siettem és kinyitottam. - Te? - néztem végig Louis-n.

- Beszélnünk kellene - hajtotta a fejét a föld felé, majd újra a szemembe nézett.

Beengedtem, majd bementünk a nappaliba és leültünk. Egy ideig csak bámultunk egymásra, míg végül Louis szólalt meg.

- Biztos nem érted, hogy miért sírtam...

Aprókat bólogattam. Sóhajtott egy nagyot, majd lassan becsukta a szemét.

- 2 éve történt, hogy felelőtlenül beleszerettem egy rajongóba. Boldogok voltunk egészen addig, amíg ki nem derült a kapcsolatunk. Azután minden a feje tetejére állt. A directionerek támadták őt a Twitteren, még az utcán is beszóltak neki. De ő nem foglalkozott velük. Azt mondta, kibírja. Erősnek mutatta magát.

Nyelt egy nagyot és láttam rajta, hogy próbálja visszatartani a könnyeket. Egy mély levegővétel után folytatta.

- Azt hittem, hogy minden rendben van vele és tényleg nem érdekli. Azt hittem, de nem így volt. Nem vettem észre, hogy mennyire szenved. Egy reggel elmentem hozzá, kopogtam, de nem nyitott ajtót. Gondoltam lement a boltba, vagy valami, így vártam órákon keresztül. Fel is hívtam, de a telefonja ki volt kapcsolva. Kezdtem aggódni. Aztán... berúgtam az ajtót. Nem érdekelt semmi, csak az, hogy tudjam, nincs semmi baja. A lakásban ijesztő csend volt. Félve mentem a szobájába, és ami ott fogadott... - az alsó ajkába harapott, s egy könnycsepp végiggördült az arcán. Pár percig csendben volt, láttam, hogy nehéz róla beszélnie. - Vértócsában feküdt - csuklott meg a hangja, majd az arcát a tenyerébe temette. - Ott volt mellette egy penge - emelte fel a fejét, a szeme piros volt. - Már nem lehetett rajta segíteni, és ez csakis az én hibám.

- Ne hülyéskedj, nem a te hibád - ültem hozzá közelebb. Szipogva mondta tovább, de csak maga elé nézett.

- Ha észreveszem, hogy szenved, akkor megvédhetem. Vagy ha előbb bemegyek, még talán meg tudják menteni. És tudod mi a legrosszabb? A temetésére se mentem el. Szégyelltem magam, nem akartam elfogadni, hogy meghalt. Megfogadtam, hogy soha nem szeretek bele rajongóba.

A földre nézett, majd a kezemre és lassan megfogta.

- De most itt vagy te. Egy rajongó, akibe... akibe beleszerettem - nézett rám könnyes szemeivel. A szívem gyorsan kezdett verni, az agyamon ezerféle gondolat és érzelem futott át. - És nagyon félek.

- Ne félj - súgtam és megsimítottam az arcát.

- Félek, hogy veled is valami szörnyűség fog történni, ha összejövünk. Féltelek, Jessica - ölelt magához. Felsóhajtottam, az arcomat a vállába fúrtam, s visszaöleltem. Percekig ültünk egymást átkarolva a nappaliban.
- És most mi lesz? - néztem fel a szemébe. Nyelt egy nagyot, kisöpörte a hajamat az arcomból és gyengéden megsimított.
- Te mit szeretnél? - kérdezte halkan.
- Hogyhogy mit szeretnék? Veled lenni bármi áron - néztem közelről a szemébe. Egy darabig csak bámult rám, majd vett egy mély levegőt és beszédre nyitotta ajkait.
- Bármi áron?
- Bármi áron. Nem érdekelnek a rajongók, nem érdekel semmi és senki, csak te, Louis.
- Én is nagyon szeretnék veled lenni, csak... csak félek.
- Kockázat nélkül semmi nem érhetsz el - néztem rá. Halványan bólintott.
- Gondolkodok, jó? - azzal felállt és kiment.