15. fejezet

Sziasztok! :)

Meghoztam a 15. fejezetet. Most egy kicsit összekuszálódnak a dolgok Louis és Jessica között. Próbáltam izgalmasra írni, remélem sikerült valamennyire... Jó olvasást! :)

~E

~ Jessica Ryan ~

Az eső halkan kopogott az ablakon, a távolban villámlott. Az ilyen reggelek elég gyakoriak Londonban. De még az idő se tudott lehangolni, ugyanis Louis édesen szuszogott mellettem, a karjai körbefogtak. Mintha álmában attól félne, hogy elmegyek.

Elmosolyodtam, s még egy darabig csodáltam. Annyira tökéletesen nézett ki. Mellkasa egyenletesen mozgott fel és le, szempillái orcáján pihentek. Az arca enyhén borostás volt, ami csak még szexibbé tette. Férfias illatát mélyen beszippantottam, s megnyugodva fújtam ki.

A mosoly elhalványult az arcomon, mikor rájöttem, hogy ez mind csak megjátszás. Csak azért volt ott, azért aludt velem, hogy aztán megrendezhessük a szakításunkat.

Gondolatmenetemet félbeszakítva mocorogni kezdett. Pislogott pár laposat, majd kinyitotta a szemét és rám nézett.

- Szia - mosolyodott el.

- Szia. Jól aludtál? - tettem a kezemet a mellkasára. Legszívesebben megcsókoltam volna, de tudtam, hogy nem tehetem.

- Uhum - nyújtózkodott, és az izmai megfeszültek. Nyeltem egy nagyot, és a szemem megakadt kockás hasán. Alsó ajkamba haraptam, amit valószínűleg észrevett, mert halkan kuncogni kezdett. - Na és te jól aludtál? - simított ki az arcomból egy hajtincset.

- Jól - mosolyodtam el. Legszívesebben mondtam volna, hogy csak azért, mert végig itt volt mellettem, de nem akartam ezzel elijeszteni. Elvégre este megbeszéltük, hogy barátok leszünk, vagy valami olyasmi. - Csinálok valami kaját.

- Az jó lesz, farkaséhes vagyok - mosolygott. Kimásztam az ágyból, majd kimentem, és körbenéztem, hátha Britt hazaért. Megnéztem a szobájában, a fürdőben és a konyhában, de nem találtam. Kezdtem kicsit aggódni érte, de aztán rájöttem, hogy Britt okos és értelmes, biztos nem keveredett bajba. Tud vigyázni magára, nem úgy mint én.

Pár perc gondolkodás után kitaláltam, hogy omlettet készítek. Az gyorsan megvan és még finom is.

Elkezdtem csinálni, és közben magamban dúdolásztam. Rossz szokás, de megnyugtat.

Épp a serpenyő fölött kevergettem, amikor hirtelen Louis kezeit éreztem a derekamon.

- Hm, de jó illata van - tette a fejét a vállamra.

- Talán ezt a kaját még el tudom készíteni egyedül is - mosolyogtam. - Nem vagyok valami jó szakács.

- Oké, mert én se - nevetett kicsit. - Ma mit csinálunk?

- Mit szeretnél?

- Hmm... inkább hagyjuk - jelent meg egy kaján vigyor az arcán. Nevetve megforgattam a szememet, pedig ha tudom, hogy komolyan is gondolja valószínűleg belemegyek. - De nincs kedvem a nyilvánosság elé menni...

- Amúgy is mindjárt itt a vihar, már az eső is szakad - néztem ki az ablakon.

Megterítettem két személyre, majd kiszedtük a kaját és leültünk enni. Csak az esőt és a halk dörgést lehetett hallani, ami számomra megnyugtató. Szeretem a vihart és a sötét helyeket is, ami a legtöbb ember számára érthetetlen.

Hirtelen egy nagyobbat dörgött, mire Louis rám nézett.

- Nem félsz? - kérdezte.

- Nem - vontam vállat. - Miért félnék?

- Nem tudom, a lányok többsége fél - mosolyodott el. Igen tudom, más vagyok, mint a többi. Teljesen más...

Evés után a nappaliba ültünk, és bekapcsoltuk a tévét. A vihar már elég nagy volt, hatalmasakat dörgött, a szobában a felhők miatt sötét volt, csak a villám világította meg. Hirtelen egy nagyobb csattanás után kikapcsolt a tévé.

- A francba! - mordultam föl.

- Hát, elment az áram - mosolygott, csak nem értem, hogy miért. Mi ebben olyan vicces?

- Nem mondod? - dőltem hátra, és sóhajtottam egy nagyot. - És akkor most mit csináljunk?

- A filmekben amikor elmegy az áram, általában smárolnak - közölte egyszerűen. Kezdett zavarba hozni a célozgatásaival, amiket mellesleg egyáltalán nem gondolt komolyan.

- Jó, de mi nem a filmekben vagyunk... sajnos... - az utolsó szót halkabban, inkább magamnak mondtam, mintsem Louis-nak.

- De csinálhatjuk úgy, mintha ott lennénk - ült közelebb. A levegőt már nehezebben vettem, és talán neki ez csak egy szórakozás volt, de engem igen is zavarba hozott.

Magam elé meredve vártam, hogy mikor nevet fel vagy épp távolodik el. A szívem már hevesen vert, és a levegőt szaporábban kezdtem venni. Idegesen babrálni kezdtem az ujjaimmal.

Hüvelykujját óvatosan végighúzta az arcomon, mire bizseregni kezdett a bőröm. A szemem automatikusan lecsukódott a gyengéd érintésre. Szaggatottan kifújtam a levegőt, majd nyeltem egy nagyot és lassan ránéztem. Egy nagyot dörgött, mire kicsit összerezzentem, de nem a félelemtől. Csak Louis szemeiben elvesztem, és hirtelen ért a hangos csattanás.

- Azt mondtad nem félsz - mosolyodott el féloldalasan.

- Nem félek - jelentettem ki határozottan. Kicsit felnevetett, majd a homlokát az enyémnek döntötte. A szívem már majd' kiugrott a helyéről.

- Édes vagy - suttogta. Kezdtem teljesen összezavarodni. Talán túlságosan beleélte magát a szerepbe, vagy elveszítette a fejét, vagy nem is tudom. Nem találtam rá logikus magyarázatot.

Lassan az állam alá nyúlt, majd puha ajkai súrolták az enyémeket. Még nem csókolt meg, várta a reakciómat. Lefagytam. Nem értettem, hogy mi történik. Nem tudtam, hogy mégis mit kéne tennem vagy mondanom.

- Louis - súgtam az ajkaira. Nyeltem egy nagyot, már többet nem tudtam mondani. Egy hang sem jött ki a torkomon.

Kezét gyengéden végigsimította az államtól a fülemig, majd megfogta a tarkómat és finoman megcsókolt. Gondolkodás nélkül visszacsókoltam, és percekig téptük egymás ajkait. Már nem érdekelt semmi, még az se, hogy nem is vagyunk együtt igazából.

Ajkaink elváltak, és mindketten halkan ziháltunk. A szemébe néztem, és összegyűjtöttem minden erőmet, hogy meg tudjak szólalni.

- Ez... mi volt? - csuklott meg a hangom a mondandóm végére. Egy darabig csak meredt rám, majd nyelt egy nagyot.

- Sajnálom, csak... fhu, de meleg van itt, te nem érzed? - állt fel hirtelen mellőlem. Már csak az ajtócsapódást hallottam. Elment. De nem értem, hogy miért. Mégis mi történt?

Lábaimat felhúztam, és átöleltem. A fejemet a térdemre hajtva kezdtek el potyogni a könnyeim, bár nem értem, hogy miért. elvégre nem történt semmi, csak megcsókolt és elment.

Percekig ültem, hallgattam a vihart és vártam, hátha visszajön. De nem jött. A fotósok még mindig a ház előtt voltak, hallottam a hangjukat. De nem érdekelt. Már valamennyire hozzászoktam.

Megőrjített a várakozás, pedig csak percekről volt szó. Tudni akartam, hogy Louis mit gondol, és azt még jobban, hogy mit érez.

A fogasról lekaptam az esernyőmet, majd kimentem a házból és felhúztam. Az emberek között átvonszoltam magam, miközben folyamatosan rohamoztak a kérdéseikkel. És már a rajongók is odagyűltek, szuper...

- Hol van Louis?

- Miattad szomorú, te ribanc?!

- Ugye most már szakítottatok?

Legszívesebben sírni tudtam volna, de eldöntöttem, hogy tartom magam. Nem akarok gyengének látszódni.

Átmentem a fiúkhoz, és bekopogtam. Niall nyitott ajtót egy zacskó chipsszel a kezében.

- Szia - rágcsálta.

- Louis itt van? -  tértem rá rögtön a lényegre, elvégre nem csevegni jöttem.

- Aha, de szó nélkül rohant fel a szobájába.

- Felmehetek hozzá? Valamit meg kell beszélnem vele.

- Persze, menj csak - állt félre.

- Köszi - rohantam fel. Nem volt nehéz kitalálni, hogy melyik Louis szobája, mert egy Tommo felirat díszelgett az ajtón.

Bekopogtam, majd résnyire kinyitottam az ajtót és bekukucskáltam.

- Jól vagy? - kérdeztem. Az ablakon bámult ki és az esőt nézte. Nem szólt semmit, olyan volt, mintha rám haragudna.

Bementem, becsuktam az ajtót és odaléptem hozzá. A szeme könnyes volt.

- Louis, mi a baj? - néztem rá. - És... és mi történt?

- Semmi - törölte meg gyorsan a szemét. - Csak menj el, jó? Most egyedül akarok lenni.

- De...

- Menj már - mordult rám. - Azt hiszem, most már ideje megrendezni a szakítást.

A torkomban gombóc volt, a könnyek más csípték a szememet. Hirtelen sarkon fordultam és kirohantam a házból.