11. fejezet

Sziasztok! :)

Ma hozom az új fejezetet, mivel holnap egy perc időm sem lesz. Louis és Jessica között most kezd alakulni valami, remélem sikerült megírnom izgalmasra :)
Jó olvasást!

~E

~ Jessica Ryan ~

Britt elég furcsán viselkedik, tisztára, mint aki bekattant. Én mondtam, hogy nem kéne annyit olvasnia, de miért is hallgatott volna rám?

A szobája ajtajának csapódását hallottam. Tudtam, hogy ilyenkor egy darabig nem fog kijönni onnan, így nekem kell egyedül reggelit csinálnom. Átvánszorogtam a konyhába, közben bekapcsoltam a tévét, hogy legyen valami alapzaj. Utálom a csendet.

Összedobtam magamnak egy szendvicset, mivel máshoz nem volt energiám, majd a kanapéra vágva magam elkezdtem enni. A tévén mindenféle baromságról volt szó, és amikor el akartam kapcsolni, olyan dolgot láttam, amitől a távirányító is kiesett a kezemből. Megjelent egy kép. Louis és én voltunk rajta a sötét utcán, épp amikor megcsókolom.

- Louis Tomlinson-nak új barátnője van, vagy csak egyéjszakás kaland? Információink szerint már nem egy éjszakát töltöttek édes kettesben, és Louis boldogabb, mint valaha. Talán szerelem van a levegőben? Egy biztos, a lányról mindent kiderítenek a rajongók, ha akarja, ha nem.

A tévére meredt szemekkel néztem, s heves kopogás szakította félbe gondolatmenetemet. Kimentem az előszobába, és még mindig sokkos állapotban nyitottam ajtót. Meg sem lepődtem, Louis rontott be idegesen.

- Láttad ezt? - vágta hozzám az újságot. A címlapon is mi voltunk. - Erről beszéltem!

- Én... én sajnálom, nem akartam ezt - néztem rá félénken, remegő hangon. Kínosan felnevetett, és fenyegetően közelített felém.

- Nem akartad, mi? Hát pedig rohadtul sikerült! Csak ma 16 újságíró keresett!

- Mondd meg nekik, hogy nem történt semmi.

- Mondhatom, szerinted el is hiszik?! - kiabált. Nagyon megijesztett ez az oldala, még sose láttam ennyire idegesnek. Mindig olyan nyugodtnak néz ki.

Lehajtottam a fejemet, tudtam, hogy hatalmas baromságot csináltam. Hallottam, amint egy mély levegőt vesz, és lassan kifújja.

- Most már mindegy. Együtt elintézzük, rendben? - nézett a szemembe. Aprókat bólogattam, s szégyenemben az ajkamba haraptam. - Beszélek a menedzserünkkel, hogy mi legyen. De a színjátékot nem fogjuk megúszni, már most tudom.

- Miféle színjátékot? - ráncoltam a homlokomat.

- Eljátsszuk, hogy utáljuk egymást esetleg, hogy szakítunk, vagy valami ilyesmi. De majd szólok, ha már pontosan meglesz a terv.

- Oké - bólintottam. Kinyitotta a bejárati ajtót, s fényképezőgépek kattogását lehetett hallani, valamint azt, hogy a riporterek sorra teszik fel a kérdéseket.

- Mióta tart?

- Nem féltek a rajongóktól?

- Louis, szerelmes vagy?

Becsapta az ajtót. A fejét az ajtónak döntötte, én pedig idegesen a hajamat csavargatva álltam mögötte.

- Megtaláltak - nyelt egy nagyot, majd lassan felém fordult. - Már neked sem lesz nyugtod.
A hajába túrt, s gondolkodott. Percekig türelmesen vártam, hátha kitalál valamit. És igazam lett.
- Megvan. Eljátsszuk, hogy együtt vagyunk. Mondjuk egy hétig. Aztán megrendezzük a szakításunkat is.
Jól hangzott a rész, hogy együtt vagyunk, csak kár, hogy nem komoly.
- Máshogy nem tudjuk megúszni, addig fognak követni, amíg nem találnak valamit. Szóval benne vagy? - nézett rám.
- Miattam van ez az egész, szóval ez a legkevesebb.
- Király. Öm... kezdhetnénk azzal, hogy megfogom a kezed, és átmegyünk hozzám.
Nyeltem egy nagyot, s bólintottam. Megfogta a kezemet, s érintése szinte égetett. Kinyitottuk az ajtót, Louis elindult a tömegen át, s húzott maga után. A fejemet lehajtottam, de hallottam a kattanásokat és láttam a vaku villanásait.
Megérkeztünk a srácok udvarába, s Louis elengedte a kezemet.
- Egy darabig innen nem mész el - ült le a hintaágyba. - Legalább estig itt fognak állni.
- Estig? Ah... - sóhajtottam, és mellé ültem. - Figyelj, én tényleg sajnálom, de tudod, hogy... hogy nem voltam teljesen józan.
- Tudom, na. Semmi gond - mosolygott halványan. - Kicselezzük őket. Aztán talán még barátok is lehetünk.
- Louis, én megőr... öm.. szia - nézett rám Harry. - Hát te?
- Kicselezzük a paparazzókat - vontam vállat. Láthatólag nem értette, de nem is nagyon foglalkozott vele.
- Ha már itt vagy, segíthetnél nekem
- Hogy én? - húztam fel a szemöldököm. - Öm.. Persze, miben?
- Te tudod, hogy én milyen vagyok, ugye? - mosolygott.
- A lábméretedet is tudom, Harry - nevettem kicsit.
- Szuper, mesélj rólam Brittanynak, de csakis jó dolgokat!
- Oké. Nem hiszem, hogy szívesen végighallgatja, de majd mesélek.
- Kösz! - mosolygott. - Louis szerint idegesítő vagy, de szerintem nem.
- Köszönjük, Harry - forgatta meg Louis a szemeit.
- Ugyan, nincs mit - mosolygott, majd elment.
- Nem mondtam, hogy idegesítő vagy, csak... - kezdett el magyarázkodni.
- Semmi gond. Én is a falra másznék magamtól - nyugtattam. Nem akartam, hogy ő érezze magát kellemetlenül, amikor én okoztam a legnagyobb bajt. És igaza van, idegesítő vagyok. Nem is kicsit...

***

Egész estig ott voltam náluk. Nem nagyon csináltunk semmit, csak beszélgettünk és hülyültünk.
- Úgy hallom, már alig vannak. Gyere, indítsuk be a pletykákat - állt föl és rám nézett.
- Mire célzol?
- Majd meglátod, csak gyere már! - fogta meg a kezem. Kimentünk a kapun, majd át a házunk elé. Megállt velem szemben, és a szemembe nézett. Sejtettem, hogy mit fog tenni, s már a gondolattól emelkedni kezdett a pulzusom.
Lassan megsimította az arcomat, s közelített az ajkaim felé. Már vagy 20-an fényképeztek minket, de egyáltalán nem érdekelt. Ajkai lassan súrolták az enyémeket, s finoman megcsókolt. Ez a csók teljesen más volt, mint az eddigiek. Ez olyan igazinak tűnt, és annyira kellemes volt.
Mikor ajkaink elváltak, rám mosolygott, majd pár lépést hátrébb ment.
- Majd találkozunk, szeretlek! - intett, majd elfordult és elment. Hihetetlen, hogy ezt pont nekem mondta. Tudom, hogy hazugság, de mégis jó azt képzelni, hogy teljes mértékben igaz.
Percek múlva, mikor visszaértem a földre, bementem. Britt a kanapén ült, és úgy nézett ki, mint aki fél valamitől.
Nem tudom, hogy jó ötlet-e mesélni neki Harry-ről, de mivel megígértem neki, kénytelen leszek...