12. fejezet

Hiiii. Megint késtem, de igazából tegnap elfelejtettem, hogy kedd van. xD
Na mindegy is, itt egy hosszabb rész, jó olvasást! ;)
btw.: komenteket várom. :3 /és köszöntöm az új feliratkozókat. :D
 SONG

 ~Brittany.xx

 ~ Brittany Carter ~

 

Jessica boldogan lépett be a házba és leült mellém a kanapéra. Egy ideig mosolygott magában, majd felém fordult.
- Nem akarsz beszélgetni? - kérdezte feszengve. - Régen mindig órákig dumáltunk a nagy semmiről, most meg még a fontos dolgokat se mondjuk el egymásnak. - panaszkodott. Ránéztem, de arra még nem szántam rá magamat, hogy megszólaljak. - Mondjuk... mit gondolsz Harry-ről? - érdeklődött. A levegő bentrekedt a tüdőmben, a kezeim pedig remegni kezdtek a félelemtől. A nyakamon a seb még mindig izzott, de most, hogy ismét rá gondoltam, méginkább megfájdult. Zihálni kezdtem, lehunytam a szemeimet, majd felnyitottam őket és próbáltam visszapislogni az előkívánkozó könnyeket.
- Nem szimpatikus. - reagáltam le ennyivel, nehezen bírtam rá magamat a beszédre. A hangom furcsa volt, remegett és egy kisegér cincogásához hasonlított.
- Pedig nagyon jófej. - mondta azonnal Jessica, teljesen belelkesedett. - Vicces, kedves és mindenkinek segít. Nem utolsó sorban pedig eszméletlenül helyes. - ábrándozott.
- Figyelj, nem akarok róla beszélni. Nekem nem jön be. Van elég barátom és őt nem akarom, hogy közéjük tartozzon. - kissé indulatos voltam, de nem érdekelt. Felpattantam a kanapéról, levettem egy széldzsekit a fogasról, felhúztam a cipőmet és hangos csattanással behúztam magam után az ajtót. Először majdnem megvakultam, ugyanis valaki barom állat belevakuzott a szemembe. Aztán kitisztult a látásom és egy csomó kamerás, mikrofonos embert láttam meg, meg pár lányt füzetekkel és mobilokkal a kezükben.
- Ki vagy te?
- Mi van Louis és a másik lány között?
- Jessica-nak hívják Louis új barátnőjét?
- Neked tetszik valaki a bandából?
- Niall-re, vagy Harry-re nem hajtottál rá? Vagy esetleg barátnős srác kell?
Ezeket a kérdéseket kaptam el. Próbáltam kiférkőzni a nagy tömegen, de nemigazán jött össze. A kérdésekre nem figyeltem, de ekkor meghallottam pár mondatfoszlányt.
- De ronda vagy!
- Miért barátkoznak veletek a srácok? Én sokkal szebb vagyok nálatok!
- Nem érdemled meg egyiküket sem!
- Ronda ribanc!
Szemeim ismét bekönnyesedtek, arrébblökködtem az embereket és kifurakodtam közülük. Futásnak eredtem, végig az utcákon, amíg el nem értem egy kietlen sikátorhoz. Lelassítottam és közelebb mentem. Nevetés szűrődött ki, megijedtem, visszafordultam és el akartam menni, amikor valaki beállt elém.
- Helló baby! - morogta az illető, eléggé ittas állapotban lehetett, ugyanis a bizonytalan beszéd és az alkoholszag erről árulkodott. - Mit keresel itt ilyen későn? Egyedül? Védtelenül? - egyre halkabb lett a hangja és a fülemhez hajolt. Hátraléptem egyet, egy lámpa volt pont mellettünk, ami igaz nem adott túl nagy fényt, de arra épp elegendő volt, hogy felismerjem az illetőt. Az a srác volt, akivel Jessica "összehaverkodott". - Gyere baby, szórakozzunk egy kicsit. - ragadta meg a felkaromat és magához rántott.
- Eressz el! - mordultam rá viszonylag halkan, ugyanis nagyon féltem.
- Nem hiszem azt, cicám! - szorított a fogásán, elfintorodtam a fájdalomra. - Mondd csak, jó vagy az ágyban? - suttogta a fülembe, mire remegni kezdtem a félelemtől és próbáltam ismét szabadulni.
- Hagyj békén, engedj el! - kapálóztam, most már nem fogtam vissza magamat, hangosan kiabáltam. - Segítség! Segítség!
A srác még szorosabban magához húzott és a számat is befogta. Már épp ott voltam, hogy feladom, amikor felordított a támadóm, eleresztett és a térdeire zuhant. Félve pillantottam fel és Harry-t láttam meg, az öklét fogva. A srác felkelt a földről és nehézkesen elrohant a hátát fogva, szitkozódva, Harry pedig elém sétált. Ekkor robbant ki belőlem a sírás. A karjaiba vetettem magamat, megmarkoltam a kabátját és csak zokogtam. Most jött ki rajtam minden. Az, amit reggel tett velem, a riporterek idióta kérdései, a csúnya szidalmak, amiket a fejemhez vágtak a lányok és Jessica "haverja".
Harry körém fonta a karjait, magához szorított, homlokát a vállamra fektette és nyugtató szavakat suttogott a fülembe.
- Kösz-köszönöm. - dadogtam sírós hangon. - Ho-honnan tudtad, hogy itt... itt vagyok? - kérdeztem halkan, mikor a zokogásom minimálisan lecsökkent.
- Láttalak, amikor elfutottál otthonról. Tudni akartam, mi a baj és ezért utánad jöttem, de elvesztettelek. Ha nem hallottam volna meg a kiabálásodat, nem talállak meg. - magyarázta halkan, közben a hátamat simogatta és lassan ringatgatott. Teljes ellentéte volt a reggeli önmagának. Akkor durva, követelőző és kegyetlen volt, most viszont kedves és félve mondom, emberi...?
- De... de miért segítettél? - kérdeztem halkan, még mindig a mellkasába bújva.
- Miért ne segítettem volna? - rázta értetlenül a fejét, majd arcát a nyakamba rejtette, miután a hajamat félrehúzta onnan.
- Hát... reggel te bá-bántottál... - suttogtam félve, hátha megint bedühödik és esetleg megint megharap, hiszen most pont "jó" helyen van ahhoz. Vagy talán megver...
- Mert nem szeretem, ha a hátam mögött intézkednek, velem kapcsolatban. - morogta, kissé feldúlva, de amikor összerezzentem hanghordozásától, közelebb húzott magához és simogatni kezdte a hátamat. Nem válaszoltam, élveztem érintéseit, s valamiért nem akartam, hogy elengedjen.
De sajnos mindennek vége egyszer, az idilli pillanatot az törte meg, hogy egy vaku villanását láttuk meg.
- Basszus! - szitkozódott Harry, majd eltolt magától és megragadta a kezemet. - Idióta paparazzik. - morogta dühösen. - Gyere. Nem messze van a házam. - húzott maga után egy ismeretlen úton. Pár percet sétáltunk, amikor megállt egy nagy kőkapu előtt. A közelbe nemigazán voltak házak, amerre csak néztem, fákat láttam, na meg egy nagy építményt. Harry kinyitotta a kaput és mielőtt visszazárta volna, körülnézett hogy követett-e minket valaki.
Bent a házban nagyon meleg volt. Nappal kint is jó idő van, de estére eléggé lehűlt a levegő.
A kanapén ültem, a cipőimet még az ajtónál levettem, a kabátommal együtt. Nagyon szép és hatalmas volt a ház, legalábbis, amit eddig láttam, az az. A nappaliba a piros és a bézs szín dominált, a bútorok a piros minden árnyalatában pompáztak, a falak és a szőnyegek pedig bézsek, vajszínűek és barnák voltak. A kanapé előtt, amin ültem, egy dohányzóasztal volt, ami mögött egy fal húzódott, melyre plazmatévé volt függesztve, az asztal két oldalán pedig egy-egy fotel volt elhelyezve.
Harry leült mellém és tekintetét arcomra szegezte.
- Miért van házad, ha nem itt laksz? - érdeklődtem, arcomat felé fordítottam.
- Mert csajokat csak nem vihetek fel a közös villába. - vigyorgott. Elfintorodtam, a mellkasomat hirtelen nyomni kezdte valami. A fejemet elfordítottam, de Harry megfogta az államat és visszahúzta maga felé. - Mi a baj? - kérdezte szórakozottan, de nem válaszoltam, csak lesunytam a szemeimet.
- Mikor mehetek haza? - suttogtam, kezdtem kényelmetlenül érezni magamat.
- Valószínűleg reggel, ugyanis a házainkat körbevették a fotósok. - mosolygott.
- Remek. Akkor megmutatod, hol aludhatok? - kérdeztem és felálltam. Harry elindul az emeletre, nem kapcsolt villanyt, ezért nehezen követtem. Bevezetett egy szobába, halvány fény uralkodott itt, ami az ablakon szűrődött be. Az ajtót belökte és közelebb lépett hozzám. Gyorsabban kezdtem kapkodni a levegőt, nem tudtam, hogy mit akar. Megragadta a kezeimet és közelebb rántott magához. Ujjait végigvontatta a karomon, egészen fel a nyakamig, ahol végighúzta egy ujját a még mindig fájó seben. Felszisszentem. A hő felszökött az arcomba, amikor Harry odahajolt, ahol az ujja cirógatott, majd egy lágy csókot nyomott a piros felületre. Kezeit a hátamra fektette, majd beletúrt hosszú, szőke tincseimbe. Szemeimet lehunytam, a szívem vadul vágtázott a mellkasomba. Hirtelen kitörlődött az agyamból minden, kezdtem elveszíteni a józan eszemet.
- Mondj egy okot, miért ne csókoljalak meg?! - morogta a fülembe, majd elhajolt a nyakamtól és tekintetét az enyémbe mélyesztette. Szólásra nyitottam a számat, de elvált ajkaim közül csak érthetetlen zihálás tört fel. Harry nem vesztegette tovább az időt, közelebb hajolt, majd egy váratlan pillanatban enyémre nyomta a száját, én pedig minden erőmet elveszítve omlottam a karjaiba. Meglepetten kapott utánam, velem a karjaiban lépdelt az ágy felé, majd óvatosan ledöntött rá és fölém támaszkodva csókolt tovább. Térdeivel közrefogta a csípőmet, kezeimet a hajába vezette, én pedig élvezettel markoltam dús, puha tincseibe. Lassan visszacsókoltam, nem gondoltam a következményekre és legfőképpen, nem gondoltam Jake-re. Harry egyik tenyerét a nyakam alá csúsztatta és megemelte a fejemet, hogy jobban hozzáférjen ajkaimhoz. Elszakadt a számtól, végignyalta az alsó, majd a felsőajkamat és ismét rendesen megcsókolt. Nyelvemet erősen megszívta, én pedig elaléltan nyögtem bele a szájába. - Oh, hogy én mióta akartam ezt a hangot hallani. - suttogta rekedtes hangon, majd folytatta ajkaim ostromolását. Beleharaptam alsóajkába, erre pedig ő nyögött bele a számba. Halványan elmosolyodtam, büszke voltam magamra, de belül éreztem, hogy ez nem helyes. - Istenem, Brittany! Úgy kívánlak.