5. fejezet

Sziasztok! :)

Késve, de meghoztam az 5. fejezetet, amiben csak Louis-ról és Jessica-ról lesz szó. Rövid lett, tudom, de azért remélem tetszeni fog! Jó olvasást! :)

~E

~ Jessica Ryan ~

Reggel egy "kis" fejfájással ébredtem, de azonnal elmúlt, ahogy megláttam magam mellett az édesen szuszogó Louis-t. Nem sok rémlik az estéről, de azt tudom, hogy nagyon jól szórakoztunk együtt.

Egy darabig még néztem, ahogy egyenletesen veszi a levegőt, és nyugodtan alussza álmát. Lassan kimásztam mellőle, felvettem a fehérneműmet, majd észrevettem, hogy mocorogni kezd.

- Jó reggelt - huppantam mellé.

- Mmm... Hol vagyok? - nyitotta ki lassan a szemét, majd rám nézett. - Jessica vagy, igaz? Hogy kerültem ide?

Lehet ő is többet ivott a kelleténél...

- Nem emlékszel? Mi... mi lefeküdtünk - néztem rá, ő pedig látszólag próbálta felidézni.

- Tényleg? - könyökölt föl, s végignézett rajtam. - Na és élvezted? - mosolyodott el kajánul, mire nevetni kezdtem. Szétnézett a szobában, és az eldobált ruhadarabok közül kereste az övét. - Öm... Hol van a boxerem?

- Ööö - néztem körbe. - Fhu, fogalmam sincs...

- Hát pedig az nélkül nem megyek haza! - ült föl teljesen. - Ki vele, hova dobtad? - mosolygott.

- Ha jól emlékszem, te kaptad le magadról, de olyan gyorsan, hogy nem láttam, hova dobtad. Na, meg nem is nagyon emlékszem rá...

- Ah, szuper - nézett le a földre, majd benézett az ágy alá. - Hogy a francba került ide? - húzta ki onnan. - Na, mindegy.

Magára kapta a boxerét, majd megkereste a többi ruhadarabját, és felöltözött.

- Találkozunk még? - álltam közel hozzá, és az ajkait néztem.

- Öm... figyi, tudod, hogy részeg voltam - kezdett magyarázkodni. - Szóval ez lehet, hogy neked igen, de  nekem nem jelentett semmit, bocs - majd egyszerűen kisétált a szobámból. Pár percig gombóc volt a torkomban, majd hirtelen a könnyek patakként folytak le az arcomon.

Bevágtam magam az ágyba, ahol azelőtt Louis-val lefeküdtem. Az ágyba, ahol csókolt életem szerelme... Ahol ő aludt, majd közölve velem, hogy semmit nem jelentett, itt hagyott...

Délig egyfolytában sírtam, már szinte kiszáradt a szemem. Erőt véve magamon lementem a konyhába, majd végignéztem azon a káoszon, ami ott volt. Vettem egy mély lélegzetet, és próbáltam nem törődni vele. Kerestem egy fejfájás csillapító gyógyszert, majd bevettem, s egy pohár vízzel lenyeltem. Leültem az asztalhoz, s a fejemet fogva könyököltem. Minden eszembe jutott. Az érintése... a csókja... az illata... és a hangja. A szememet összeszorítva tettem a fejemet az asztalra, s próbáltam nem sírni. A gyomrom görcsbe szorult, majd egy kopogás szakította félbe a gondolatmenetemet. Lassan felálltam, kibotorkáltam az előszobába, és kinyitottam az ajtót. A szívem egy nagyot dobbant, Louis állt ott, s egy kicsit zavarban volt.

- Bocsi, öm... itt hagytam a telefonomat.

- Gyere, nem tudom hova raktad le - álltam félre. Felmentünk a szobámba, ahol még mindig rendetlenség volt, de ez a legkevésbé sem érdekelt. Louis elkezdte keresni a telefonját.

- Öm... segítenél?

- Ez nem az? - vettem ki az asztalra dobott ruhám alól.

- Ja, de. Köszi.

Odaadtam neki, majd elindult kifelé, de az ajtóból lassan visszafordult.

- Jess, én sajnálom, hogy reggel azt mondtam. Csak tudod, nem akartalak etetni.

- Jó, tényleg nem lényeges - erőltettem egy halvány mosolyt. Nem akartam, és nem is tudtam volna rá haragudni. - Túlélem.

- Azért jó volt a buli - mosolygott, majd kiment. Felsóhajtottam, s a fal mellett leültem a földre. Úgy éreztem, a szívem kiszakadt a helyéről, de már sírni sem volt erőm. A kezembe vettem a telefonomat, ahol mellesleg Louis a hátterem, majd felhívtam anyát.

- Szia, kicsim! - vette fel kedvesen.

- Szia, anya.

- Na, hogy érzed magad Londonban?

Nem mondhattam, hogy a szívem most tört össze, ezért nyeltem egy nagyot, és próbáltam erős maradni.

- Nagyon jó, tényleg. Találkoztam a One Direction-nel.

- Tényleg? - el tudtam képzelni, ahogy felcsillan a szeme, és mosolyog. Mindig mondtam neki, ha egyszer találkozom velük, az lesz életem legeslegjobb napja.

- Igen - válaszoltam szűkszavúan.

- Na, és Louis-val beszéltél? - nevetett kicsit. Ha tudná, hogy le is feküdtem vele...

- Igen, mondtam neki, hogy szeretem. Izé... tök kedves volt.

- Akkor jó. Örülök, hogy boldog vagy. Majd még hívlak, de most le kell tennem dolgozom. Szia, kicsim! Szeretlek!

- Én is szeretlek - mosolyogtam halványan, majd letettem a telefont. A fejemet hátrahajtottam, sóhajtottam egy nagyot, majd felálltam és elmentem a fürdőszobába. A tükörbe nézve majdnem elájultam. Hihetetlen, hogy Louis ilyen állapotban látott!

Gyorsan varázsoltam magamra valami elfogadható külsőt, majd lementem. Elkezdtem takarítani, reménykedtem, hogy elterelődnek a gondolataim. Hát, nagyot tévedtem...