24. fejezet

- Harry... beteg lett - motyogtam. A nevét remegő hangon ejtettem ki.
- De hol van? - kérdezte ismét Louis.
- A házában.
- És te... eddig nála voltál? - kérdezte gyanakodva Jessica.
- Az én hibám volt minden. - Szipogtam. - Segítenem kellett neki.
- És történt Harry és közted valami? - Vonta fel fél szemöldökét Jess.
- Nem! - válaszoltam, talán túl gyorsan. - Semmi. Tényleg.
- De akkor miért sírsz?
- Csak... mert... - dadogtam. Semmi nem jutott eszembe. - mert Jake nem tud eljönni mégse a jövő héten hozzám.
- De ez azért nem akkora tragédia. - Mosolygott Jessica.
- Nem neked van a barátod egy másik kontinensen - dörrentem rá.
- Jólvan. Akkor mi most inkább megyünk. - Ragadta meg Louis Jess kezét és kihúzta az ajtón. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, hogy végre olyan személlyel maradtam kettesben, akinek nem kell hazudnom. A legrosszabb az egészben, hogy még soha nem hazudtam senkinek. Egyre jobban utálom magam...
- Nyugodj meg. - Karolt át Niall. - Harry majd megbékél, és akkor biztos újra együttlesztek.
- Nem is voltunk együtt! - tiltakoztam azonnal, és elhúzódtam tőle.
- Elfogadsz egy tanácsot?
Lassan bólintottam.
- Ha Harryvel akarsz lenni, akkor tisztázd ezt az egészet Jake-kel, és szakíts vele - mondta lassan, hangja szinte már-már tudományos volt.
- De én nem akarok vele lenni!
- Akkor miért csókoltad meg? - kérdezte, fél szemöldökét felhúzva.
- Tisztázzunk valamit - mondtam azonnal. - Ő csókolt meg ENGEM - külön hangsúlyoztam a kulcsszavakat, nyomatékosítás végett.
- És te visszacsókoltad? - tette fel a "költői" kérdést.
- Az nem számít! - jegyeztem meg durcásan. - Mindegy is. Inkább visszamegyek és, mondjuk... bocsánatot kérek vagy valami...
- Szerintem nem azt akarja, hogy bocsánatot kérj tőle, de felőlem... - motyogta Niall maga elé.
- Köszönök... mindent - mosolyogtam rá, majd kisétáltam a szobájából. Gyorsan végigsiettem a hatalmas házon, majd átmentem a saját házamba, átöltöztem - ugyanis még mindig Harry ruháiba voltam - és lassan sétáltam ki az utcára. Most lesz időm végiggondolni mindent.
Szeretem Jake-et, ehhez kétség sem fér, de ez a szeretet nem elég ahhoz, hogy szerelemmé nője ki magát. Harrynek igaza volt. Másfél éve próbálkozok beleszeretni Jake-be, de ha eddig nem ment, valószínűleg később se fog. Menjek majd később hozzá egy olyan fiúhoz, akit nem szeretek, de tudom, hogy mindig biztos helyem lenne vele, vagy lépjek ki ebből a biztos kapcsolatból és éljek? - ahogy Harry mondaná. Harry mellett egyáltalán nincs biztos helyem, még csak barátilag se szeretem, csupán kezdem megkedvelni - talán... Miért ilyen bonyolult ez az egész? Persze, minden normális ember a biztos pontot választaná - vagyis Jake-et. De valamiért azt érzem, hogy megbánom, ha Harryt csak úgy elfelejteném - mondjuk a felejtés nem nagyon hiszem, hogy menne...
Lassacskán megérkeztem a Primrose Hillre, ahol Harry lakik. Már messziről megpillantottam a hatalmas kőépítményt, ami az utca végén van, kőkerítéssel és fákkal körülvéve. Kicsit se feltűnő...
Benyitottam a kapun - nagy szerencsémre nyitva volt - biztos Harry nem nézte meg azóta, hogy elmentem. Felsétáltam a lépcsőn, majd egy nagy levegőt vettem és bekopogtam. Innen már nincs visszaút!
Egy magas lány nyitott ajtót. A haja kékes lilás színben pompázott, az arca csak úgy sugárzott. Igazán gyönyörű.
- Szia! - köszönt vígan. - Biztos te vagy Brittany. Gyere csak be.
Lassan beléptem, a hiperaktív lány pedig a hátamra tette a kezét és beljebb tolt a házba. Ki ez? Olyan, akárcsak Adison, a Zack és Cody életéből.
- Szia! - suttogtam, amikor megláttam Harryt a kanapén.
- Gemma! Megmondtam, hogy bárki is az, ne engedd be! - kiáltott rá Adisonra, aki ezek szerint Gemma. Nos, nem lettem okosabb... - Főleg ŐT ne engedd be! - ezt már maga elé motyogta, de meghallottam és szörnyen rosszul esett. Annyira, hogy ismét sírás közeli állapotba kerültem.
- Ne haragudj. De annyira megsajnáltam szegény lányt. Olyan elveszettnek nézett ki - mondta Adison, majd hátulról átkarolta Harry vállát és egy nagy puszit nyomott a hajába. Várjunk csak! Ki ez a lány? Harry ilyen hamar "túllépett" rajtam? Különben is, miért puszilgatja ez a csaj azt a hajat, amit pár órával ezelőtt még és túrtam szét? Valamiért düh és valami más, különös érzés öntötte el a testem. Talán féltékenység?
- Most már mindegy - mormogta Harry. - Mit akarsz? - intézte nekem a szavakat.
- Hát... én... csak... - motyogtam, hirtelen minden gondolat elszállt a fejemből és csak az maradt benne, hogy én akarok lenni az, aki úgy átkarolja őt, mint Adison. De nyilván valóan ő az új barátnője, vagy mi, én pedig nem akarok belerondítani a "kapcsolatukba".
- Mindegy, nem fontos - mondtam gyorsan. - Magadra hagylak a barátnőddel. - A "barátnőddel" szót annyira gúnyosan mondtam, amennyire csak tudtam.
Amikor ez a mondtad elhagyta a számat Harry és Adison egyszerre kezdett el hangosan nevetni, én pedig csak kínosan álldogáltam. Mi ezen olyan vicces?
- Ne már Brittany! - mondta röhögve Harry. - Gemma a nővérem.
A nővére? Ouch, ez kínos...
- És mégis honnan tudhattam volna? - kérdeztem halkan, mire mindketten elhallgattak.
- Sajnáljuk - mosolygott Adison - azt hiszem így fogom hívni, ez a név ráragadt. - Én viszont megyek inkább. Beszéljétek meg! - Nyomott egy puszit Harry arcára, majd biztatóan rám mosolygott és szó szerint kiugrált az ajtón, engem pedig ezzel kettesbe hagyott Harryvel.

Brittany.xx